A pisinyelő lány

Egy édes kis szőke lány volt, hófehér, selymes bőrrel, szép combokkal és borzasztóan kívánatos popsival, nem is kicsi és nem is nagy cicikkel. Megpróbált mindenféle női praktikát bevetni, hogy visszaszerezzen, miután kidobtam. Persze engem sem ejtettek a fejemre, igyekeztem a magam malmára hajtani a vizet (vagyis nem csak a vizet),…

Strip póker kurvákkal

A szobatársam, Rob, egy kis tervezőcégnek dolgozott. A „kis”-t úgy értem, hogy a főnöke volt a tervező, Rob volt az eladó, s a harmadik alkalmazott a recepciós volt. Mivel a főnök általában munka után járt, Robra hagyta meló nagy részét. Így hát elég sok időt töltött a recepcióssal. Amikor mesélni…

Gyakorlás a pornófilmezésre

Bort fejtettek lent a pincében, apósom meg a férjem. A Gézám negyvenkét éves, kissé kopaszodó, izmos pasas, az apósom, meg hatvan, de ötvennek néz ki. Mindig megakad rajtam a szeme, jól láttam többször is, de nem szemezgetek vele, a rokon, az, rokon, meg mégis csak a Gézám apja. Na, már…

A feleségem pár éve elhagyott

Józsi a becsületes nevem, Kovács Józska, faluban élek. Hatvanhárom éves vagyok, elvált. A feleségem pár éve elhagyott, mert nem tudtam kielégíteni. Hát már nekem nem nagyon áll fel a bránnerem, megmondom ahogy van. Tegnap történt, hogy a Katika, aki hordja az ebédet, meghozta a kaját. Gömbölyű asszonyka, csinosan öltözik, szereti…

A hugi

A szüleimmel minden évben a Balatonnál nyaraltunk, de amikor betöltöttem a 18-at, úgy gondolták, nagykorúságom megünneplésére külföldre utazunk. Az úticél Velence volt, én pedig nem gondoltam, hogy milyen fantasztikus ajándékot fogok kapni. Velence maga volt a mennyország, bár akkoriban nem volt barátnőm, szóval nem éreztem magam felhőtlenül, ráadásul az olasz…

Suliszex

Laura a az ölemben ült és a nyakam puszilgatta, miközben én a combját simogattam. Bent voltunk a suli mosdójában és magunkra zártuk a fülkét, én a deszkán ültem. Laura nagyon szexi lány. Magas, sportos, hosszú combú. Enyhén barna bőre és ehhez csodásan passzoló hosszú, barna haja volt és természetes, pimasz…

Szex a hugival

Amit most leírok lassan már 30 éve történt, de ha behunyom a szemem, tisztán emlékszem minden pillanatra, illatra, érintésre, mintha csak tegnap történt volna ahogyan felfedeztük egymás testét a húgom és én. Nagyon régen kezdődött minden, de így egyben leírva sokkal izgalmasabb a története, ahogyan egyre jobban és jobban vágyakozunk…

Gyerekkori barátság

Megszólalt a csengő. Az utolsó. Michelle rámosolygott Peter-re, aki erre még jobban begerjedt. Kiskoruk óta egymás szomszédságában laktak, együtt nőttek fel, egy iskolába jártak. 5 évesen együtt estek le a diófáról és mindig mindent közösen csináltak. Évekig testvérekként szerették egymást, megosztottak mindent egymással. Aztán Peter egy nap furcsán érezte magát:…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!