Egy nyári délután volt, otthon fekve 18 éves fejjel unatkoztam, nyomtam a telefonom és jött egy üzenet, a legjobb baratomtól, Rebekától hogy mi lenne ha ma este lenne náluk egy kisebb buli, ekkor még nem tudtam mi fog történni velem. Szóval nekem sem kellett több, összeszedtem magam, és átmentem hozzájuk,…
Emília vagyok, 23 éves, 5 éve kapcsolatban. Párommal nagyon jól megvagyunk, a legtöbb dologban egyezik az ízlésünk, amiben pedig nem, azokban a dolgokban is meg tudunk kultúráltan egyezni, úgy, hogy a kompromisszum mindkettőnknek megfeleljen. Egy nagy különbség van azonban közöttünk, ami időnként feszültséget okoz a kapcsolatunkban. Bár akkora gond még…
Egy könnyű vacsora után a kanapén telepszünk le, filmet nézünk. Az egyik jelenetben szenvedélyesen csókolózni kezdenek. Mintha csak erre vártunk volna mindketten, egymás felé fordulunk, kezem az arcodra teszem és a szemedbe nézve megcsókollak. Gyengéden ízlelem édes puha ajkad. Nyelvem finoman ölelkezik a tieddel. Mikor abbahagyjuk, egy szót sem szólunk,…
Mint mindig, most is álmosan ébredtem. Nem törődtem az ágyam bevetésével, a zuhanyzóba álltam és észrevettem a merevedésem. Már megint! Mostanában egyre többször van, és kínosan kell ügyelnem arra, hogy a család többi tagja ne láthassa meg. Miután végeztem, a konyhába indultam, ahol apa épp a kávéját kortyolgatta, mostoha anyám…
Míg te nem voltál, soha nem csináltam semmi őrültséget. Míg veled nem találkoztam, őrült pillanataim lajstroma igencsak rövid volt. Eletemben pontosan háromszor rúgtam be. Sosem szexeltem a szabad ég alatt, sem a zuhanyzóban, még kevésbé egy nyilvános mosdóban, miközben odakint emberek várakoznak türelmetlenül. Sosem verték el a seggemet vagy tömték…
– Hol vagyok, és ki vagy te? – kérdezte Andrea, mikor felkelve meglátta a mellette fekvő fiút. Meghőkölt, távolabb kúszott a sráctól, aki vigyorogva adott választ. – Noah vagyok. És nálam vagy fent. – Hogy kerültem ide? – Magadtól jöttél. – És mi történt itt? Miért vagyok itt? – Mert…
Levizsgáztam. Megkönnyebbült szívvel tekertem haza, kellemes hűvös is volt aznap. Csak Vali volt otthon. Főzött valamit és mivel farkaséhes voltam, szinte mindent befaltam. Délután szundítottam egyet és arra ébredtem úgy öt óra tájban, hogy apósék hazajöttek munkából. De hallottam már pakolnak is, mert nagy csattogás volt, meg minden. Kiderült, hogy…
Remegő hangon mondta be a 3-as számot. Innentől kezdve már csak annyi volt a dolga, hogy még néhány kérdésre válaszoljon. Nikoletta fasztalicska a negyvenes éveinek végében járó, dekoratív nő volt, akiről senki sem gondolta volna, hogy végül pár nélkül marad. Hatalmas hullámos fekete haj keretezte a latin vonásokat rejtő arcát.…
Feleségem unokahúga gyönyörű kislányt szült a férjének, aki azután rövid úton elhagyta őt is, meg a lányát is, vissza se nézett. Mivel nem ment férjhez újra, így a kis Kingának nem volt apukája. Csak az anyuka, rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolataiban látott férfit a családban. Pont ezen rendszertelenség miatt többször vigyáztunk…
Történt egyszer, hogy a párom nappalos műszakját töltötte, én pedig reggel mentem haza. A napot a nagy semmit tevésnek szántam. Iszogattam magamban. Délelőtt kopogtak. Ajtónyitás után láttam meg Katit. Beinvitáltam, leültettem, itallal kínáltam, majd beszélgetni kezdtünk. Elmondta gondját, baját, hogy a férje ismét berúgott, ezért neki nincs otthon maradása. Vigasztaltam,…
Négy éve csetelek, amit a férjem nem tud. Mindkét férfit onnan ismerem. És milyen érdekes, mindkettőt több mint 3 éve. Mondhatni a véletlen hozta, hogy 2 nap különbséggel sikerült összehozni egy-egy első randit, ezek előre megbeszélve ágyban végződtek. Jácint azzal tartotta fogva az érdeklődésem, hogy időnként szó szerint berobbant a…
Éppen a füvemet szívtam mikor szét voltam már csúszva, gondoltam ránézek Tamásra. Karcsi mellett tartottam szeretőnek, mert egy fasz sose volt elég, főleg ha szívtam is. – Egy kis tudományos kutatómunka, Tamás? – kérdeztem a pasimtól. Amikor ugyanis beléptem a dolgozószobájába, éppen kemény pornót nézett. Ahogy meghallott, megpróbálta a Tálcára…
Már tiniként is imádtam a chatszexet, a fantáziák elszabadulnak és csodás orgazmussal zárul. Szerettem a különböző szerepjátékokat, ahol lehettem kislány, ápolónő, bejárónő, anya…stb. 16 voltam, amikor elvesztettem a szüzességemet egy chatpartnerrel. Sokat beszélgettünk, rengeteg sztori segítségével élveztünk már el együtt. Küldtünk egymásnak képet, nagyon helyes fiú volt 18 éves és…
Tíz perce sem volt a házban, de már meztelenül feküdt az ágyukban. A lányok izgató sztriptízt adtak előtte egymást simogatva, így péniszének nem kellett sok idő ahhoz hogy mereven álljon. Egy pillanattal később már azon versengtek, hogy ki veheti először a szájába a hímtagot. Szilvike nyert, de nagylelkűen osztozott barátnőjével.…
A srác megint kint ült ar erkélyen és errefelé nézett. Amikor találkozott a pillantásuk elmosolyodott és biccentett a fejével. Egy pillanatig gondolkozott, miért is ne, majd mosolygott és visszaintett. Már napok óta ment ez a szemezés, de eddig úgy tett, mint aki nem vesz róla tudomást. Pedig érdekelte a srác.…